Bécs belvárosában egy fiatal pár jött a minap velem szembe, a fiú kabátja alól barna pamuttrikó kandikált ki, rajta fotó és felirat: Rudolf Höss. Az auschwitzi haláltábor 1940-43 közötti vezetője volt a trikón látható, egymillió ember meggyilkolásának irányítója. Lengyelországban végezték ki 1947-ben, s most feltámadt a fiatalember mellkasán. A látványtól összeszorult a gyomrom.
Ebben a döbbent hangulatban olvastam a hírt, hogy az osztrák állam pontot tesz az osztrák történelmet sok-sok éve mérgező braunaui Hitler-ház botrányaira, az épületet átalakítják, ezt követően a felső-ausztriai kisváros rendőrőrsének ad majd otthont. Főleg belül korszerűsítik, de változtatnak rajta kívül is, főleg a hátsó traktuson, ahol a műemlékvédelmi szabályok már nem szorítják a tervezők fantáziáját. EU-szintű építészeti versenyt írnak ki rá, a zsűri 2020 első felében kíván dönteni a győztes pályázatról.
Az osztrák kormány győzelmével ért véget a hatóságok és a Hitler ausztriai szülőházát birtokló család közötti jogi vita. Ez pedig azt jelenti, hogy a Braunau am Innben lévő házat úgy átalakítják, hogy arra rá sem lehet majd ismerni. A cél, hogy az épület ne legyen a neonácik zarándokhelye.