Vett-e kuglert Móricz Zsigmond József Attilának?

1 perc

2019.10.14. 10:20

Varsányi Gyula Franzstadti történetek című kötetében veti fel a fenti kérdést, ami nem elképzelhetetlen, hiszen a nagy író és a leendő nagy költő gyakorlatilag szomszédok voltak.

Minden jó újságíró mögött ott rejtőzik – az író. Nem törvényszerű, de gyakorta előfordul, hogy elő is ugrik. Varsányi Gyula másik énje négy évtizednyi rádióskodás és sajtóskodás után érezte úgy, hogy felhalmozódott benne annyi, ténycikkekben el nem mondható élmény, „életreszli”, amelynek megörökítése szépíróért kiált. A dossziékban, a számítógépes és az agytekervényes fájlokban tárolt irodalmi csírái tematikus novellafüzérré lombosodtak.

A Budapest-rajongó szerző, számos más kerületet is megjárva, néhány éve költözött a Ferencvárosba, abba a Franzstadba, amelyről még gyermek- és ifjúkorából őrzött emlékeket. Új lakóhelye történetébe s jelenébe nagy vehemenciával vetette bele magát, bújta a könyvtárakat, fürkész szemmel járta az utcákat.