Csavaros történet: rendőrfőnökből lett krimiíró a Takarékbanknál
Máris alapított két új ingatlancéget az összeolvadás alatt álló Takarékbank. Vezetőnek egy érdekes karaktert tettek meg.
Máris alapított két új ingatlancéget az összeolvadás alatt álló Takarékbank. Vezetőnek egy érdekes karaktert tettek meg.
Bejegyezték azt az állami vállalatot, amely az Operáról leválasztott intézményt üzemelteti majd.
Hogy a demokratikus közösség nem tudta megfelelő formában büntetni Putyin agresszióját, összefügg azzal, hogy a Nyugat, mint olyan, már nincs többé. Hogy ez így van, abból Moszkva is kivette a részét. Ezt fejti ki cikkében az egyik legismertebb német újságíró, Gabor Steingart.
Annyira megsokasodtak a bajok a győri vasútvonalon a felújítás után, hogy a második helyre jött fel, de a legtöbb gondot összeszedő magyar vonal így is ugyanaz lett, mint amely öt éve minden évben. A csúcskésést az a vonat hozta össze, amely Budapestről kilenc és fél óra alatt ért el Ausztriába, de a listánkból az is kiderül, hogy a havazás vagy épp a nyári hőség mennyire viselte meg a vasutat. Ahogy az is, van-e egyáltalán olyan vonal, ahol tökéletes volt a szolgáltatás.
A vidéki felsőoktatási művészeti képzés ugyanannyi lehetőséget rejt magában, mint a fővárosi. Családias légkörről, színvonalas oktatásról és karrierlehetőségekről beszél Lakatos Péter István, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja. Interjú.
„Senki, de senki nem tudott felhalmozni és átadni annyi tudást, tapasztalatot a veszélyeztetett állatok tartásáról, tenyésztéséről, mint ő.” Ezt egy iskolázatlan, autodidakta alkoholistáról, Gerald Durrellről mondta Sir David Attenborough. Durrell talán egész életében csupán zoológus, természetbúvár, állatkertvezető, világjáró állatgyűjtő és állatmentő maradt volna, ha a felesége és az anyagi gondok nem késztetik írásra. Életéről, kalandos vállalkozásairól szóló könyveit, regényeit, filmjeit, előadásait imádták az egész világon. Lusta, mégis igen termékeny író volt. Január 7-én van születésének századik, január 30-án pedig halálának harmincadik évfordulója.
A hatvanas években még a rádiók voltak a Las Vegas-i CES techkiállítások sztárjai, a nyolcvanas években a kvarcórákat nézték nagy izgalommal, az évezred elején az autós navigáció ment nagyot. Összeállításunkban a múlt héten rendezett technológiai show idei érdekességei között válogatunk.