Orbán keresi a fogást az ellenzéki városokon, de azok kicsusszanhatnak a szorításból
Orbán Viktor inkább megnehezíti legalább hárommillió ember életét, csak nehogy az ellenzék a maga képére tudja formálni az irányítása alá került nagyvárosokat. Ezzel maga a miniszterelnök került kényszerpályára.
Hamar észhez tért mosolygós révületéből a kormányfő: az önkormányzati választások kudarca után egy hónapnak sem kellett eltelnie, hogy apparátusával aláaknázza az ízléstelen propagandával befolyásolhatatlannak bizonyult nagyvárosi többség mindennapjait. Habár a kétharmados törvényhozás megsemmisítő eszközéhez még nem nyúlt a Fidesz, a parlament elé benyújtott törvénymódosító javaslatokkal megkezdte az ellenzék fojtogatását, különösen a fővárosban.
Tette ezt éppen egy „különösen” szó közbeiktatásával. Mert mit is jelenthet az, hogy a településeknek ezentúl „különösen” a közösségi közlekedésre kell fordítaniuk az iparűzésiadó-bevételüket?
Közvetve azt, hogy drágulhatnak a buszjegyek, vagy nem sikerül pótolni a kormány által elvont forrásokat a független színházaknak, esetleg minden ígéret ellenére sem lehet érdemben növelni a zöldterületeket, sőt még koszosabbá és elhanyagoltabbá válik a város. Márpedig a választók nem ezért cserélték le a régi politikusi garnitúrát.
Nem most kezdték
Így könnyen satuba kerülhet a régi-új városvezetés. Amíg a helyi iparűzési adóból (hipa) több pénz jön be, mint a közösségi közlekedés forrásigénye, addig a kormánytagok széttárhatják a karjukat, és azt mondhatják: nem adnak állami támogatást.
Ez a vidéki nagyvárosokat is érzékenyen érinti, akár ellenzéki, akár kormánypárti irányítás alatt állnak. Szegeden ez nagyobb gond, Győrött – az Audinak köszönhető hatalmas adóbevétel miatt – kisebb, de például Kecskeméten éppen lapzártánkkal párhuzamosan került napirendre, hogy az eddigi 1,6-ról 1,8 százalékra emeljék a hipa mértékét. A fideszes polgármester a Mercedes-gyár miatt megnőtt forgalommal és az utak rendbetételének igényével indokolja az előterjesztést, ám ez is jelzi, hogy az önkormányzatoknak fel kell vállalniuk népszerűtlen intézkedéseket is.