A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az EB Hungary Invest évekig kispályázott, ma sorra nyeri a milliárdos közbeszerzéseket.
Különös hotelprojekt startolt el pár hete a budapesti V. kerületben. A Mérleg utca 4-6. szám alatt, amely korábban a Mészáros Lőrinchez közeli Appeninné volt (a 6. pedig még az "ősidőkben" az SZDSZ-é), az EB Hungary Invest alakít ki 3 csillagos, illetve 4 csillagos Superior szállót – mellesleg a cseh CPI Retail One-nak.
Az EBH korábban a miniszterelnöki vő, Tiborcz István üzlettársaként ismert Paár Attila vállalatával, a West Hungária Bauval közösen szerepelt állami tendereken. Együtt rekonstruálták például a Várkert Bazárt is, amely azóta a NER emblematikus helyszínévé nőtte ki magát. A két partner több mint 50 milliárd forint közpénzt nyert el, de rendre a bevételét pár év alatt hetvenszeresére növelő EBH volt a kisebb hal, az alvállalkozó vagy a kevésbé értékes munkákat vivő konzorciumi tag.
Ezek a projektek indíthatták el a társaságot a maga útján, olyannyira, hogy ma már levált gazdatestéről, és önállóan is sikerül brillíroznia a milliárdos tendereken. Persze valószínűleg az is jól jön, hogy nemcsak Tiborcz, hanem Mészáros Lőrinc csúcsoligarcha és Matolcsy György jegybankelnök köreihez is közel áll.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.