Oscar-díjjal mutatkozott be az Obama házaspár produkciós cége
Barack Obama elnöksége idején még csak ajánlotta a kedvenc könyveit, filmjeit és zenéit, de amióta elhagyta a Fehér Házat, feleségével együtt egyre jelentősebb szerepet tölt be az alkotások létrehozásában is. Produkciós cégük, a Higher Ground Production első filmjével, az American Factory-val Oscart nyert.
A főállású politikától visszavonult Obamáék, úgy tűnik, egyre fontosabb szereplői a kulturális színtérnek. Michelle Obama memoárja, az Így lettem (2018.) világszerte vezette az eladási listákat és mára több mint 11,5 millió példányban kelt el.
Az írás mellett Obamáék a közelmúltban sikeresen debütáltak a filmiparban is: a produkciós cégük által készített első film, az American Factory (magyar címe: Az amerikai gyáregység) Oscar-díjat nyert dokumentumfilm-kategóriában. A film – amelyet augusztusban mutattak be a Netflixen – igazi globalizációs kultúrsokk: a sztori középpontjában egy kínai milliárdos által újranyitott ohiói gyár amerikai és kínai munkásainak korántsem felhőtlen mindennapjai állnak.
Az exelnök a Twitteren gratulált a film két rendezőjének, Julia Reichertnek és a félig magyar származású Steven Bognarnak.
Congrats to Julia and Steven, the filmmakers behind American Factory, for telling such a complex, moving story about the very human consequences of wrenching economic change. Glad to see two talented and downright good people take home the Oscar for Higher Ground’s first release. https://t.co/W4AZ68iWoY
— Barack Obama (@BarackObama) February 10, 2020
Mrs. Obama 2019 végén Amerikában megjelent inspirációs könyve, az Így lettem – Önismereti napló a saját hangod megtalálásához is jól indult, és hamarosan magyarul is megvásárolható lesz.