„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Amivel most a koronavírus terjedése fenyeget, annak egy anekdotává szelídült premierje zajlott több mint fél évszázada a Royal Nagyszállóban.
Rosszul végződött a nászéjszaka: a fiatalasszony testén reggelre gyanús kiütések jelentek meg. Az ifjú pár mindkét tagja a pesti Royal Nagyszálló alkalmazottja volt, az esküvői ünnepséget is munkahelyükön rendezték, az éjszakát is ott töltötték. A kiütéseket az orvos a fekete himlő tüneteként diagnosztizálta. A halálos veszélyt jelentő fertőző betegség miatt a hotel lakóit és alkalmazottait 1963. augusztus végén nyomban karanténba zárták: többségüket helyben, a szállodában, a dolgozók egy részét az Istenhegyi úton, a védőnőképző intézetben.
Itt érdemes megállni: fekete himlő ma már nincs, csak néhány szigorúan őrzött laboratóriumban maradtak vírustörzsek, hátha szükség lesz rájuk a védekezéshez, ha valakik netán biológiai fegyverként próbálnák használni a himlőt. A kór – tudományos nevén a variola – azon kevés fertőző betegség egyike, amelyet sikerült felszámolni, mégpedig hivatalosan 1980-ra.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Egyelőre nincs új időpont.