A Fábián Juliról készült film úgy beszél a nagyságról, hogy nem épít bálványt

Bátor útkereső volt. Szívügye, a dzsessz mellett világszínvonalon adta elő a minőségi popot, az undergroundot is. A tragikusan rövid életéről készült film nem bálványozza nagyságát.

  • Horeczky Krisztina Horeczky Krisztina
A Fábián Juliról készült film úgy beszél a nagyságról, hogy nem épít bálványt

A hálózatelmélet-kutatók azt mondanák rá, hogy központ, »hub« volt, akihez nagyon sok kapcsolódás fut be

 – fogalmazott Lévai Balázs rendező-producer a 2017. december 16-án, 37 évesen elhunyt Fábián Juliról a róla készült film kapcsán. Az M2 Petőfi televízióban nemrégiben bemutatott, Like a Child című dokuban megszólal az énekesnő, dalszerző, szövegíró zenei „hálózatának” majd összes szereplője – továbbá az édesanyja, két nővére, és a közeli barátai is.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.