Orbán tenyeréből esznek, a közmunkásoktól vesznek? Győr újra kemény videók után szavaz

Gergely Márton, Kaufmann Balázs, Oroszi Babett, Pálmai Erika, Pozsgai Rebeka, Szabó Yvette, Windisch Judit

6 perc

2020.01.23. 06:00

Miközben a kormányfő vezényletével dübörög a cigányellenes gyűlöletkampány, az ügyészség megerősítette a HVG-nek: a gyanú szerint majdnem egymilliárd forintot csalt el a Fidesszel együttműködő Lungo Drom egyik győri képviselője romák közfoglalkoztatásával.

Már megint súlyos visszaéléseket soroló videó (lásd alább) került nyilvánosságra az újabb győri választási kampányban, és a közbeszéd már megint nem a lényegről szól. A város fideszes és ellenzéki vezetői egymásra mutogatnak, hogy ki követett el választási csalást, sőt az ördög ügyvédjeként posztoló blogger még szexuális szállal is próbál manipulálni.

A képsorok azonban tényleg minden eddiginél pontosabban dokumentálják a közfoglalkoztatottak végtelen kiszolgáltatottságát és azt, hogy milyen könnyű lopni a közfoglalkoztatásra eddig elköltött 1700 milliárd forintból. Persze

ha valaki tíz éve keccsöl azon, hogy egyidejűleg hajtsa szavazótáborába a romákat és a cigánygyűlölőket, annak elemi érdeke, hogy senki se foglalkozzon a lényeggel.

Az újabb videón egy eltorzított hangú ember arról kérdezett győri romákat, milyen feltételekkel foglalkoztatta őket az elmúlt években Horváthné Pintér Viktória. A nő annak a roma szervezetnek, a Lungo Dromnak a képviselője, amelynek a vezetője, Farkas Flórián az Országgyűlés Fidesz-frakciójában ül, és akinek a keze alatt 1,6 milliárd forint uniós támogatás porladt szét ahelyett, hogy a romákat a munkaerőpiacra segítette volna.

A győri romák válaszai alapján az bontakozott ki, hogy a munkaadás és a fizetés ezúttal is részben feketén történt, ráadásul esetenként az önkormányzat egyik vállalatánál, a Győr-Szol Zrt.-nél. Mi több, a folyamatos foglalkoztatás feltétele volt az is, hogy a munkavállalók a választásokon a Fideszre adják a voksukat.