Művészeti iskolával dolgozik együtt L. Simon alapítványa
Az egykori államtitkár vidéken már szervez színházat, most egy nagy múltú fővárosi intézménnyel fogott össze Budapesten.
Az egykori államtitkár vidéken már szervez színházat, most egy nagy múltú fővárosi intézménnyel fogott össze Budapesten.
Csak a pletyka főzte szappanná a szentesi félkegyelmű öregembert, derül ki a száz évvel ezelőtti lapok tudósításaiból. 1925 januárjában arról is írt az újság, hogy büntetéssel fenyegette az MTI a rádióhallgatókat, a szegények pedig attól remélték nyomoruk enyhítését, hogy tehetős családoknak adták örökbe gyerekeiket, sokszor cselédsorba. Kiderül az is, hogyan csaltak adót vidéken, és hogyan mentette meg a lincseléstől egy zsidó bérkocsissegéd az utcán hőbörgő antiszemitákat újév hajnalán.
Az EU-nak nagyobb ellenálló képességet kell tanúsítania, hogy feltartóztassa a tengerentúlról érkező Trump egocentrikus nyomulását. Gusztustalan, hogy a német választási hadjáratban milyen szinten játszanak a polgárok félelmeivel. A demokratikus változást követelő szerb ifjúság a reményt jelenti egész Európa számára, és a mozgalom egyre erősebb. Témák a nemzetközi sajtóból.
A titokban, várandós nőkről készített fotók versenyeztetésének ötlete a lehető legolcsóbb politikai marketingeszköz, kiválóan alkalmas a szemben álló táborok ingerlésére, de a felszínes ötlet mögött van egy sötét, a személyes és családi biztonságot veszélyeztető trend. Vélemény.
A partnerválasztást különböző tudományágak szempontjából lehet tanulmányozni, ilyen például a pszichológia, a szociológia vagy a közgazdaságtan. A nyelvi szempontokkal viszont eddig keveset foglalkoztak. Mint kiderült: rejteget érdekességeket.
A múlt héten elhunyt amerikai klasszis rendező azt akarta, hogy filmjeinek nézői ne érjék be egyetlen sóhajtással, hanem minden pillanatban egy mély levegőt vegyenek.
Most először akadt komoly ellenfele a Fidesznek, akiről bumerángként pattan vissza a rezsim – erről ír David Bear.