Lakner Zoltán: Az aranykor elmarad

3 perc

2020.02.20. 09:00

Nem hiába dicséri az elmúlt 10 évét a miniszterelnök, hiszen az uniós pénzek csökkenésével a gazdaság növekedése a jövőben alább hagyhat. Közben véleményszerzőnk szerint az ellenzéknek sem ártana ezekről a kérdésekről gondolkodnia.

„Érthető, ha vannak, akik már aranykort kiáltanának” – kommentálta a saját maga által felsorolt kormányzati eredményeket országértékelő beszédében a miniszterelnök. Sietett is gyorsan lecsillapodni, hozzátéve: „ennek még nem jött el az ideje”, mármint az aranykor kikiáltásának.

Bármilyen különös, a miniszterelnök önmagával folytatott párbeszédének van értelme, mi több, járhatna bizonyos tanulságokkal az ellenzék számára is.

A kormányfői dicsekvés alapja, hogy a magyar gazdaság évek óta növekszik, a bővülés mutatója az európai élmezőnybe emelkedett. Csökken a szegénység, „a vagyoni egyenlőtlenségek mérsékeltek maradtak”, nőnek a beruházások, terebélyesedik az export, kezelhetővé vált a költségvetési hiány.

Lakner Zoltánnal nemrég videóban is elemeztük az évértékelőt: