Meglepően fiatalok mára a Rolls-Royce vásárlói, az átlagvevő alig múlt negyven
A félmillió dolláros autókra ráadásul nem ritkán további százezereket költenek, hogy még egyedibbé tegyék őket.
A félmillió dolláros autókra ráadásul nem ritkán további százezereket költenek, hogy még egyedibbé tegyék őket.
HVG
Az In-Kal-csoport tulajdonosa, Lasz György a nyáron beszállt a Sziget Zrt.-be is, hogy segítsen Gerendai Károlynak a fesztivál továbbélésében.
HVG
Már minden harmadik autójuk külföldre kerül.
HVG
HVG
MTI
A probléma elhárításán már dolgoznak.
HVG
A politikus nemrég még csak utalt arra, hogy a progresszív oldalnak új formát kell adni, azóta létre is hozta ennek egy lehetséges keretét, támaszát.
HVG
Visszafogottabb várakozásokat tükröz az októberi Beszerzési Menedzser Index, de a szakemberek még mindig növekedéssel számolnak.
HVG
Továbbra is nehéz idők járnak a Volkswagen-konszern legtöbb márkájánál.
HVG
A VOSZ szeptemberben Brüsszelben, októberben Párizsban képviselte a magyar kis- és középvállalkozásokat. Megnéztük, mit hozhat ez a hazai cégeknek.
Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Egy alig ismert bulvárportál kiadója első három üzleti évében közel kétmilliárd forint profitot termelt, és 829 millió forint osztalékot fizetett ki. Honnan jön a pénz, és kiknél landol? A nyomokat követve egy volt fidelitasos vezérigazgatóhoz, egy ügyvédi irodához, azon keresztül pedig Sarka Kata, Rogán-Szendrei Cecília és Bessenyei István üzleti köréhez jutottunk.
A felhívásokat a Tudományos és Technológiai Minisztérium tette közzé.
HVG
Fontos újdonság lesz a kicsi G-osztály.
HVG
A Catherine’s Originals vegán csokikat gyárt, lekerekített, ovális domborulatokkal, ez pedig a Toblerone szerint csakis az ő háromszög alakú hegyeiket idézheti.
HVG
Miért ne működne a legfelső szegmensben is a kínai hatalomátvétel?
HVG
Szerdán az italgyártó ünnepélyes keretek között jelentett be egy 35 milliárdos magyarországi beruházást.
HVG
A volt gyermekszanatórium 2023 óta van a BDPST-csoport tulajdonában, Tiborcz István 2025 elején jelentkezett be a felújított és átépített villába, Orbán Ráhel 2026 júliusában. Az ingatlantól pár száz méterre található a BDPST privát „úri” klubja, a Botaniq Budai.
Olyan mérgező vegyületeket tartalmaznak, amiket penészgombák termelnek.
HVG
HVG
MTI
A GTC Origine, a jegybanki alapítvány által felvásárolt lengyel GTC sokévnyi, sok tízmilliárd forintos veszteséget elkönyvelt leánya év elején kettévált, most pedig az alaptőkéjének 24 milliárd forintos leszállításával kezeli azt a helyzetet, hogy tavaly év végén a saját tőkéje már 6 milliárd forinttal kisebb volt az alaptőkéjénél.
Hetvenötről 154-re emelkedett a bejelentések száma.
HVG
HVG
MTI
Új franchise-partnerek bevonásával bővítené magyarországi hálózatát a Pizza Hut. A jelenleg 29 éttermet működtető lánc olyan vállalkozókat keres, akik egy nemzetközi márka részeként indítanának saját éttermi vállalkozást. A társaság többek között Székesfehérváron, Veszprémben, Érden, Szolnokon, Tatabányán és Zalaegerszegen is vizsgálja a terjeszkedés lehetőségét. A Pizza Hut szerint a megfelelő pénzügyi háttér mellett a vezetői képességek és a hosszú távú elkötelezettség is meghatározó szempont a leendő partnerek kiválasztásánál.
Hirdetés
Pár évtizeddel ezelőtt mindenki fekete korongokon hallgatott lemezt, ma már ez a gyűjtők szokása. A gyártás is pár lemezgyárra korlátozódik. Belestünk egybe Lengyelországban, ahol megtudtuk, hogyan készülnek a korongok, és azt is, miben mások, mint 30-40 évvel ezelőtt.