Elek István: Vidnyánszky, a politikus

5 perc

2020.09.25. 15:00

Vidnyánszky Attila az önkényuralmi rendszer teljes térfoglalásához segédkezik – rosszul. Vélemény.

Vidnyánszky Attila még mindig nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy az alkotmányellenes orbáni önkényuralmi rendszer egyik előretolt végrehajtójának szerepét vállalta a kultúrpolitikai fronton.

Bár 2013 tavaszára a lopakodó államcsíny voltaképpen már lezajlott, a hatalommegosztásra épülő szabadelvű demokráciát, a jogállamot a kétharmados többségű populista jobboldal lényegében már felszámolta, és a nemzeti együttműködésről elnevezett önkényuralmi rendszer épülete szerkezetkész állapotba jutott, az Orbán-klán kizárólagos hatalom birtoklására való alkotmányellenes törekvése azonban természetesen nem hagyott alább. Hiszen még sok elvégzendő feladat maradt.

A különféle egyéni és közösségi szabadságjogok, a területi, szakmai, civil társadalmi autonómiák – amelyek akadályozhatták az orbáni önkényuralom kiterjesztését és hatékonyan működtethető maffiaállammá szervezését – java részének szűkítése, kiüresítése, megszállása vagy felszámolása még ezután következett. És ez a folyamat még mindig nem ért véget.