#Vidnyánszky Attila

Hűbérbirtokok és megfojtott történelmi lehetőségek: az elmúlt évek színházigazgatói kinevezései, 2. rész

A Fidesz tizenhat éves kormányzása alatt átírta a színházi törvényt, biztos kormánypárti túlsúlyúvá alakította a „szakmai” bizottságokat, és ha kellett, a leghangosabb tiltakozást is figyelmen kívül hagyta, csak hogy a saját embereiket ültethessék az igazgatói székekbe. Tizenhat év krónikája, második rész: a vidéki botrányok.


Elvtársak és botrányok a kultúrterror jegyében – még mindig kísért a NER színházpolitikája Budapesten

A Fidesz tizenhat éves kormányzása alatt átírta a színházi törvényt, biztos kormánypárti túlsúlyúvá alakította a „szakmai” bizottságokat, és ha kellett, a leghangosabb tiltakozást is figyelmen kívül hagyta, csak hogy a saját embereit ültethesse az igazgatói székekbe. A politikai kinevezettek cikkünk megjelenésekor még szilárdan ülnek pozícióikban. Tizenhat év színházi krónikája, első rész: a budapesti botrányok.




Székely Csaba: Magyar Péter is a modern kori diktátorok szóhasználatát idézi

Vidnyánszky Attilát el kell takarítani, ahogy azokat a vezetőket is, akiket a Fidesz párthűség miatt nevezett ki, de nem jól vezették az intézményeiket, már csak azért is, mert tartozunk ezzel idős barátainknak – mondja Székely Csaba drámaíró, aki Egy diktátor születése címmel írt színdarabot. Interjú a Bányavirág, a 10 vagy Az igazság gyertyái írójával.




„Azt javasolták, inkább húzzam ki az SZFE-t az önéletrajzomból”

Az első tanítási napon a portás nem akarta beengedni őket a Színház- és Filmművészeti Egyetem új épületébe, hiába mondták, hogy ők lesznek a hallgatók, és tanulni szeretnének. Klock-Balog Péter az SZFE állami einstandja utáni első új évfolyamra járt, ő hozta össze először a hallgatókat Vidnyánszky Attilával, végül a HÖK elnökeként próbálta megmenteni a hallgatók szerint politikai okból eltávolított tanárt. Interjú.



„Azért tudom jól érezni magam, mert nem is ismerem, milyen, amikor van perspektíva”

Egyre többen mondják azt a színészek közül, hogy „szeretem a szakmámat, de nem bármi áron”, és ez teljesen rendben is van: ha az ember oda akar figyelni a lelki egészségére, és fontos számára a magánélet is, az nem jelenti azt, hogy ne csinálná a színházat is szenvedéllyel – mondja Hartai Petra Junior Prima-díjas színész, A renitens, a Doktor Balaton és az Oltári csajok című sorozatok szereplője. Interjú.