Ez a kamarakoncert kuriózum idehaza
Három jeles művész játszik a Zeneakadémián, a hangszeres zenét Vígh Andrea hárfával, Kelemen Barnabás hegedűvel képviseli, a vokálisat pedig Rost Andrea.
Három jeles művész játszik a Zeneakadémián, a hangszeres zenét Vígh Andrea hárfával, Kelemen Barnabás hegedűvel képviseli, a vokálisat pedig Rost Andrea.
Az akadályokat buldózerként elsöprő Donald Trump útját még nem nehezítik meg a tüntetők és a belső vitáikkal elfoglalt demokraták, ám az elégedetlenséget felszíthatja, ha a vámháború berobbantja az inflációt.
Hosszú évek, nagy nyilvánosság és politikai kockázatot rejtő közfelháborodás – az utóbbi évek tapasztalatai alapján ezekre van szükség ahhoz, hogy a kormány legalább egy-egy eset nyomán valódi lépéseket tegyen az áldozatvédelemben. Ennél azonban jóval több kéne.
Idén lesz negyvenéves minden idők egyik legjobb időutazós filmje, a Vissza a jövőbe. Mindhárom Back to the Future-filmet Bob Gale írta Robert Zemeckis rendezővel közösen. Az Oscarra jelölt forgatókönyvíróval Steven Spielberg támogatásáról, a stúdióvezető által javasolt cím sorsáról, a Disney-t felháborító „vérfertőző” jelenetről és a negyedik rész esélyeiről is beszélgettünk.
Már arra készülnek Brüsszelben, mi lesz, ha júliusban nem szavazza meg Orbán Viktor az orosz szankciók meghosszabbítását?
Szerdán kezdődik az Andor második és egyben utolsó évada, amellyel a Disney méltóságot tudott adni az ezer sebből vérző Star Warsnak. A franchise utóbbi éveiben sok millió rajongót veszített, agyba-főbe kritizálták a filmeket és a sorozatokat is, amiért ostoba történetmeséléssel és gyenge identitáspolitikával igyekeztek pontokat szerezni. És akkor jött egy sötét háborús széria egy távoli galaxisból.
Trump az Orbán-kormánynál nagyobb lendülettel vetette bele magát a kultúrharcba, de vajon melyik harc pusztítóbb? Az ELTE média tanszékének vezetőjének cikke.