Financial Times: Ha az állam elfoglalása a lecke, Trump csak tanulhat Orbántól

3 perc

2020.10.30. 05:31

A trumpizmus túléli névadóját, Trump esetleges bukása után sem pukkad ki a populista lufi, mondja a brit lap elemzése.

A trumpizmus akkor is továbbél, ha bukik az elnök, de érdekes módon ezt jobban lehet látni az USA határain kívül, mint azokon belül. Ezt emeli ki a Financial Times elemzése, amely megállapítja, hogy a politikus kétféle értelemben is iskolát teremtett a világban – a nacionalisták számára. Ezért azok tanulmányozni fogják a 4 évvel ezelőtti kampányt, mármint hogy miként kell hatalomra kerülni, illetve az eltelt négy évet, de mint annak az esettanulmányát, hogy Trump miként nem tudta megvetni a lábát a Fehér Házban.

Dehát ő napközben tévét nézett, üzengetett a Twitteren és golfozott, ezzel szemben az olyan profi autokrata, mint Orbán Viktor, rátette a kezét a sajtóra, az igazságszolgáltatásra, az államigazgatásra és a gazdaság kulcsterületeire. Persze az államot bekebelezni sokkal nehezebb az USA-ban, mint Magyarországon, ez nem kétséges. Ám az elnök nem is igen próbálkozott meg vele.

Sok minden segíthet Bidennek legyőzni Trumpot, de az nemigen, hogy alelnök volt

Az USA történetében több alelnök örökölte meg az elnöki posztot, mint ahányat megválasztottak rá. Még kevesebben tudták kinevelni a közvetlen utódjukat, ahogyan a demokrata Joe Biden szeretné Kamala Harrisszel.

Továbbá nem tudta átvinni még a lehető legalacsonyabbra tett mércét sem, mármint hogy hozzáértően kormányozzon. Csak összehasonlításképpen: a lakosság számához képest Amerikában a Covid-halottak száma négyszer annyi, mint a magyaroknál. Azaz az egyszerűsítő nacionalizmus, az alapvető hozzáértés és az állam foglyul ejtése továbbra is csodás politikai recept marad.