A volt NDK először munkanélküliségben érte utol Nyugatot – 1990. november 6.

1 perc

2020.10.31. 14:30

16 millióból 2 millió már sok. Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.

A német egyesítés története
Bedő Iván, a HVG munkatársa 1989-ben és még jó ideig a Magyar Rádió tudósítójaként Berlinben szemtanúja volt a történelmi eseményeknek. Akkori tudósításai szinte naplóvá állnak össze. Most ezeket a posztokat olvashatják, az éppen 30 évvel ezelőtti napok sorrendjében, heti bontásban. Az első "poszt" 1989. december 4-én született, most itt van sorozatunk újabb darabja. A történelmi napló hátteréről itt olvashat.
A sorozat eddig megjelent cikkei itt olvashatók.
  • 1990. november 6. – Nincs mit tenni

Németország nyugati felén csökken a munkanélküliség, keleten viszont egyre nő. A keleti tartományokban egyetlen hónap alatt 21 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma. Az arányok immár szinte azonosak az ország mindkét felén: nyugaton 6,5 százalékra csökkent, keleten 6,1 százalékra nőtt az állástalanok aránya. A volt NDK-ban ehhez hozzá kell számítani a rövidített munkaidőben dolgozók számát. Ha így vesszük, nem félmillióan, hanem 2 millió 200 ezren vannak biztos állás nélkül.