Csaknem kétszáz oldalas salátatörvénybe ágyazva az elvált szülők és a gyerekeik tömegeit érintő döntést hozott nagy csendben az Országgyűlés a tavalyi utolsó ülésnapján. E szerint március elsejétől a gyámhivataloktól a bíróságokra kerültek a meghiúsult láthatások miatt indított ügyek.
A gyámhivatal helyett március elsejétől a bíróságokhoz kell fordulni, ha valakinek a volt párja nem engedi el közös gyermeküket a láthatásra. Szakemberek szerint ez nemcsak gyorsíthatja az eljárást, hanem visszatartó erő is lehet. Apajogi szervezetek viszont már régóta az osztott felügyeletért és a váltott nevelésért küzdenek, hiszen a jelenlegi magyar rendszerben az egyik fél mindig jogfosztott lesz.
Ilyenekből akad bőven, mivel a sértett és haragos szülők igen kreatívan tudják akadályozni a kapcsolattartást – derül ki a bírósági beszámolókból. Gyakran a gyerek érdekére hivatkozva vagy éppen a másik fél bosszantására nem tartják be a felek a saját maguk által elfogadott vagy a bíróság, illetve a gyámhatóság által meghatározott kapcsolattartást.