Index-botrány
Alig néhány hónap telt el azóta, hogy az Index főszerkesztőjének kirúgása miatt felállt a szerkesztőség és új hírportál indított Telex néven, máris menesztették a helyükre kinevezett vezetőket az Index éléről. Szűk fél év alatt tehát két fordulatot is megélt Magyarország egyik vezető hírportálja - kövesse velünk az eseményeket cikksorozatunkban.
Nem lepődtem meg, hogy ott kötött ki, ahol. Csak egy 'nicsak'-ot ejtettem el
– így reagált Starcz Ákos egyik ismerőse, amikor az idén 43 éves menedzser Index-beli kinevezéséről kérdeztük. Starcz érkezése sokak számára mégis meglepő lehetett. Főleg Szombathy Pálnak, aki korábban betöltötte a posztot – ő csupán 4 hónapig maradhatott az újság élén.
A történéseket hivatalosan egy november 18-án kiküldött belső tájékoztatás előzte meg. A levelet az Indamedia egyik tulajdonosa, Ziegler Gábor küldte ki a kollégáinak, és azt jelentette be benne, hogy a cég „részesedést vásárol a Dialogue Creatives digitális tartalommarketing ügynökségben, aminek ügyvezető tulajdonosa, Starcz Ákos, a médiacsoport igazgatóságának tagja lesz”.