„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nem a főváros fogja újranyitni a Dagályt, lehet, hogy a sportolók kapják. A fürdő sorsa bizonytalan, az illetékes állami cég nem egyeztet se az önkormányzatokkal, se a lakossággal.
Egyszer lecseng a koronavírus-járvány, és az élet visszatér a rendes kerékvágásba. Lesznek azonban kivételek. Például az egyik patinás fővárosi strand- és gyógyfürdő, a Dagály, amelynek életében bizonyosan új fejezet kezdődik. Március 15-ével a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) összes intézménye ideiglenesen lehúzta a rolót, a Dagályt azonban az önkormányzati cég már nem is fogja újranyitni. A BGYH ugyanis csak üzemelteti a fürdőt az állami Magyar Nemzeti Sportközpontok (MNSK) megbízásából, márpedig utóbbi március 31-ével „a szerződésben foglaltaknak megfelelően, de
indoklás nélkül felmondta” a kontraktust
– közölte a HVG-vel a Fővárosi Önkormányzat.
Egyelőre nem tudni, hogy az MNSK mihez akar kezdeni a Dagállyal, csupán annyit árult el, hogy a létesítmény jövőbeni üzemeltetésével és a szolgáltatásokkal kapcsolatos egyeztetések jelenleg is zajlanak. A részletekről és az esetleges változtatásokról a „döntés meghozatala” utánra ígértek tájékoztatást.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.