Kiterjedt tesztelés nélkül a technológia sem segít a vírus ellen

2 perc

2020.04.16. 11:05

A hazai mobilszolgáltatók szimulációkkal is segítenék a kormányzatot a koronavírus-járvány ellen és a felhatalmazás is megvan az adatok megszerzéséhez. Kérdés, hogy mit kezdenek vele.

Magyarországon az innovációs miniszter már március közepén felhatalmazást kapott arra, hogy bármilyen adatot megismerjen, amely fontos lehet a járvánnyal szembeni küzdelem szempontjából. Ez abban az esetben is jól jöhet, ha arról kell dönteni, hogy kötelezzék-e a mobiltelefonok használóit a fertőzöttek nyomon követését lehetővé tevő applikáció feltöltésére. Erről azonban egyelőre nincs szó, mondja Remport Ádám, a Társaság a Szabadságjogokért magánszféraprojektjének jogásza.

Ezt támasztja alá az is, hogy kiterjedt tesztelési lehetőség nélkül nincs is értelme tudomást szerezni arról, volt-e valaki fertőzött közelében, márpedig Magyarországon még mindig meglehetősen alacsony a tesztelések aránya. A márciusi kormányrendelet alapján Palkovics László a járvány terjedésének modellezése, elemzése céljából jogosult a rendelkezésre álló adatok megismerésére, kezelésére. Ráadásul az állami és önkormányzati szervezetek, a cégek és a magánemberek egyaránt kötelesek teljesíteni a kért adatszolgáltatást.

Az egész világ mobilokkal oldaná meg a járványhelyzetet, nálunk erről eddig szó sincs

A napokban készül el az a nyomkövető technológia, amely az Európai Unióban egységes mobilalkalmazások kifejlesztését teszi lehetővé a fertőzésveszély kimutatására. A járvánnyal szemben sikeresen védekező ázsiai országok mindegyike segítségül hívta az információtechnológiát, és azt kiterjedt teszteléssel kombinálta.