Erdogan faeperszirupja ide vagy oda, a koronavírus csődbe viheti Törökországot
Az elnök politikai kérdést csinál a járványból, de Törökország a koronavírussal legfertőzöttebb államok közé emelkedett, miközben évek óta tartó gazdasági és politikai krízissel küzd.
Heteken át a világ egyik legsikeresebb védekezésének nevezte Tayyip Erdogan török elnök azt, ahogy hazája a koronavírus-járványt kezeli. Az adatok azt sejtetik azonban, hogy az információk szabad áramlásának szigorú korlátozása jóval sikeresebb, mint maga a kórral szembeni harc. De a hivatalos adatok szerint így is Törökországban a legsúlyosabb a helyzet az USA-n és Nyugat-Európán kívül, a fertőzöttek száma meghaladta a 130 ezret, a halottaké pedig a 3500 felé közelít.
A valós helyzet valószínűleg ennél sokkal tragikusabb. A The New York Times amerikai napilap összehasonlította az isztambuli halálozási adatokat az utóbbi két év statisztikáival, és kiderült, hogy az idén március 9. és április 12. között a 16 milliós megapoliszban a múltbéli átlagnál majd a harmadával több ember hunyt el. A számbeli különbség pedig jóval nagyobb, mint amennyit a vírus áldozataként az egész országra vonatkozóan bejelentettek az adott hetekre.