Az isten azért bízta rám a birtokom kezelését, hogy egyházamnak és hazámnak visszaadjam – ilyen „avas nézeteket táplált magában” Ranolder János, az 1875-ben, 69 évesen meghalt veszprémi püspök, legalábbis az Eötvös Károly Balatoni utazás című könyvében megírt szeretetteljes portré szerint. Ő építtette 1864-ben azt a badacsonytomaji pompás villát, amelynek romjait előbb a hazáról és vagyonról jóval korszerűbb nézeteket valló Tiborcz István szerezte meg, most pedig Rákay Philip, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese, Fidesz-nagygyűlések egykori karmestere. Azt nem tudni, hogy az újdonsült tulajdonos folytatja-e a megkezdett, majd abbamaradt felújítást, vagy megvárja, míg összeomlik a műemlék, és úgy hasznosítja a Balaton-felvidék egyik legszebb kilátását nyújtó, négyezer négyzetméteres telkét.
Műemlékekben otthon van a Fidesz egyik reklámarca, Rákay Philip
Két értékes ingatlant szerzett meg – egészben, illetve részben – Rákay Philip: Ranolder János veszprémi püspök XIX. századi badacsonytomaji nyaralóját és a Szent György-hegyi Tarányi-présházat.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Orbán Anita: 1600 új névvel bővült az Oroszországgal szembeni uniós szankciós lista
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.