Újabb villanyszereléssel is foglalkozó cégbe szállt be a Market Zrt. alapítója
Scheer Sándor és társai ebben az ágazatban most is jelentős szereplők, például ott voltak a Fradi stadionjának építésénél is.
Scheer Sándor és társai ebben az ágazatban most is jelentős szereplők, például ott voltak a Fradi stadionjának építésénél is.
Az utóbbi napokban két fontos személyt is megöltek Moszkvában, illetve az orosz főváros közvetlen szomszédságában az ukrán különleges erők tagjai. A célzott merényletek már régóta tartanak, az viszont újdonság, hogy már az ellenség legfőbb központjában sem érezhetik magukat biztonságban a közel három éve tartó orosz agresszióban fontos szerepet játszó tisztségviselők.
Jól ismerjük a nyugati országok zöldítési törekvéseit és azok buktatóit, de kevesebbet tudunk a teljesen más alapállásból induló Ázsiáról és Afrikáról. Losz Ákossal, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető gázpiaci elemzőjével erről is beszélgettünk.
Nyáron nem alaptalanul pletykálták, hogy a 25 éves Molnár Dorina kerül az intézet operatív vezetői posztjára.
Szélsőjobboldali szimpatizáns a magdeburgi merénylet mögött, az oroszok a választások mögött. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Ha fehér rendőr megölhet egy fekete férfit, akkor fekete bébik élete is veszélyben lehet, ha fehér orvoshoz kerülnek?
Az antiszemita és magyarellenes Vasgárdát dicsőítő Calin Georgescu a román elnökválasztás – azóta érvénytelenített – első fordulójának sokkoló meglepetése volt. A külföldi befolyással élre törő szélsőjobbos jelölt szimbiózisban dolgozik motivációs tréner feleségével, akinek minden tanácsát meg is fogadja. HVG-kontúr.