Jól menő nyomdát vett a milliárdos Nobilis Kristóf
A bankvilágból érkezett üzletember ezúttal egy családi vállalkozást vásárolt meg.
A bankvilágból érkezett üzletember ezúttal egy családi vállalkozást vásárolt meg.
Hatvan országban tartottak idén választást a világban, ám ezek több mint a felében ez távolról sem volt a demokrácia ünnepe. Erről beszélt a Le Monde-nak Staffan Ingemar Lindberg, a V-Dem vezetője.
A Budapesti Fesztiválzenekar háromszor adja elő Haydn és Mozart 1788–1791 között komponált három remekművét.
Már-már hagyománynak nevezhetjük, hogy az év végén Ceglédi Zoltán szürreális rendőrségi hírekből nyújt át egy csokorra valót. A rendőrök elől bérelt rollerrel menekülő egy atyafi. Elon Muskot is zavarba ejtő csináld magad-önvezető autó Nógrádban. Vipera és könnygáz a kultúrházban. Átverés olcsó disznótorossal és művégtaggal. A visszalopott járókeret.
Az ELTE Társadalomtudományi Karán diplomát szerzők 70 százaléka nagyon hamar, 1-2 hónap alatt el tud helyezkedni – mondja Rácz Andrea, a kar dékánhelyettese.
. A diplomás-pályakövetési rendszer azt mutatja, hogy az alapképzésen tanulók 70 százaléka nagyon hamar, 1-2 hónap alatt el is helyezkedik a diplomájával.
Próbálták már elképzelni, milyen nehéz lehet a zenészeknek, akik a legnagyobb nyári hőségben éneklik fel a karácsonyi dalokat? Vagy hogy nem is dőlnének össze a boltok, ha nem volna karácsony, sőt, akkor mindenki jobban ünnepelné a születésnapokat? És hogy még olyan ország is érzi az ünnep hasznát, amely amúgy üldözi a keresztényeket?