„Vonal alatti” tételért került rács mögé a milliárdos, aki nem akart behódolni
Adócsalás gyanújával tartóztatták le Kerekes Ferenc milliárdos vállalkozót, akinek azonban az lehet a fő bűne, hogy elmulasztotta a politikai kapcsolatépítést.
Egyéjszakás kalandra hív vonzó áron a hajdúszoboszlói Hotel Délibáb. Közkedvelt szálloda ez, amelyben a vastagabb pénztárcájú ínyencek és az akcióvadász családok egyaránt jól érezhetik magukat. Kerekes Ferenc alföldi nagyvállalkozó, egykori CBA-résztulajdonos a gazdája. Mészáros Lőrinc Hunguest Hotelsének is van itt néhány egysége, ám még mielőtt ezeket megvette volna, Mészáros környezetéből valaki ajánlatot tett a Délibábra, amit a kemény legény hírében álló Kerekes visszautasított – mondják a HVG-nek helyi vállalkozók. Hogy pontosan mi történt, az valószínűleg örök titok marad, ám Mészáros sajtórészlege most azt közölte a HVG-vel, hogy a Hotel Délibáb megvásárlása „nincs napirenden”.
Bárhogy volt is, Kerekes 2017-től védekező stratégiára váltott. Először maga települt át az Egyesült Arab Emírségekbe, majd cégcsoportja több tagjának is egy ottani holdingvállalat lett a résztulajdonosa. Éppen ezért hurcolták el és tartóztatták le két hete a vállalkozót. Azzal gyanúsítják ugyanis, hogy csak álcázza a kiköltözést azért, hogy adót spóroljon, s hogy nem fizette be a 2017-es 3,6 milliárd forintos osztalék után a magyar államnak járó félmilliárdot.