Történelmi esély veszhet el Romániában az egymással és magukkal hadakozó magyar pártok miatt

A magyar közösség szereplésére a romániai önkormányzati választáson hatással lesznek a belső konfliktusok, a pártjaik közti rivalizálás, az RMDSZ-t ért korrupciós vádak, a szervezet elöregedése és az akut jelölthiány, valamint a vegyes etnikumú pártok erősödése.

Történelmi esély veszhet el Romániában az egymással és magukkal hadakozó magyar pártok miatt

Létkérdés az RMDSZ-nek és a romániai magyar érdekképviseletnek, hogy milyen pozíciókat szerez a marosvásárhelyi, kolozsvári, nagyváradi önkormányzatokban. Az országos politikában visszaszorultak ugyanis, amióta az RMDSZ nem vállal kormányzati szerepet, illetve nem kap. A korrupciós vádak és a magyar pártok közti viszályok aligha segítenek. A hétvégi romániai önkormányzati választás kiemelt helyszíne Marosvásárhely, ahol az utóbbi két évtizedben annak ellenére sem sikerült magyar polgármestert választani, hogy a magyar lakosság számaránya – a legutóbbi népszámlálás szerint 44 százalék – ezt akár lehetővé is tette volna.

Dorin Florea a rendszerváltás első évtizedének végén a megye kormányzat által megbízott prefektusa volt, 2000-től a várost irányította. Volt már jelöltje a Demokratikus Konvenciónak, a Demokrata Liberális Pártnak, és nyert választást a Nemzeti Liberális Párt támogatásával is. Bármilyen szervezet állt is mögötte az elmúlt két évtizedben, általánossá vált a meggyőződés, hogy román pártok fölötti érdek Marosvásárhely önkormányzatának élén megtartani a román politikust – szemben a mindenkori magyar jelölttel.

Dorin Florea választási hirdetése. Átlép
Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.