Parászka Boróka



Háromszáz halott, negyvenezer letartóztatott ellenzéki, rendkívüli állapot éveken át – kinek használt a török puccs?

Két évvel azután, hogy Orbán Viktor mintaállamnak nevezte Törökországot, az Erdogan-rezsim utcai harcokkal szerzett teljes kontrollt az államapparátus, az önkormányzatok, az ellenzék és az akadémiai szféra fölött. Tíz éve kezdődött az előre bejelentett politikai leszámolás, amely évtizedekkel vethette vissza Törökország fejlődését.


Parászka Boróka: Ez az eksztázis pillanata azoknak, akik a NER-önkény kárvallottjai

Össze vagyunk zárva: nyertesek és vesztesek, számonkérők és vétkesek, és a szemünk láttára derül ki, hogy az április 12-én megígért rendszerváltás milyen hosszú menetelés. Az e heti HVG annak a dokumentuma, mit jelent a valóságban az oly sokak által oly sokféleképpen ismételgetett választási jelszó: „lépésről lépésre”. Ez a Fülszöveg, ajánlónk az e heti HVG cikkeiből.




Parászka Boróka: Nem a Cosa Nostra ez, hanem hungarikum

Ahogy nagyon sajátos magyar szervezett bűnözés épült ki az Európai Unión belül az Európai Unió forrásainak megszerzésére, eltulajdonítására, úgy nagyon sajátos magyar virtusra, társadalmi önismeretre, munkára van szükség ennek felszámolásához. De a jogot jogszegéssel nem lehet helyreállítani. Nem, nem, soha.


Szexuális zaklatás, automatikusan generált médiatörvény, sztrájk: Európa-szerte válságos helyzetben a közmédia

Trükkös vezetőtanácsi kinevezésekkel, a médiailleték eltörlésével és forrásmegvonással érik el Európa több országában a közmédia függetlenségének korlátozását úgy, hogy látszólag teljesítik az Európai Médiaszabadság 2025-ben elfogadott rendelkezéseit (EMFA). Körkép az európai közmédia helyzetéről Athéntól Bécsen át Prágáig.





Parászka Boróka: Vízen járók

Ha ilyen finomhangolással kezdődik a rendszerváltás, ha ilyen egyéni és kollektív jelentőségű, egyszerre szimbolikus és konkrét döntésekkel, akkor az azt igazolja, hogy a politikai tudatosság erős. Olyan erős és következetes, amilyenre az elmúlt évtizedekben (évszázadban) nem volt példa.


Miért ne lehetne szimbolikusan is jelezni, hogy sokfélék vagyunk a magyarságunkban? – Patakfalvi-Czirják Ágnes a székely zászló kitűzéséről az Országházra

Tipikus politikai érdekeket szolgáló csatározásnak tartja az uniós és a székely zászló szembeállítását a szociológus, és reméli, hogy a határon túli kérdésben is végre lezárul az Orbán–Gyurcsány-megosztottság végtelennek tűnő korszaka. Patakfalvi-Czirják Ágnes arról is beszélt, miért bizalmatlan a határon túli közösség a Tisza-kormánnyal szemben, és hogyan lehet ezt meghaladni.







Utolsó percig tart a kampány Erdélyben

A csíkszeredai szavazókörzetben rekordszámban vesznek részt az erdélyi szavazók, a kolozsvári konzulátuson kisebb létszámban, de folyamatosan érkeznek a választók. A román politikusok is bekapcsolódtak a mozgósításba