Megéri nemcsak okosan, hanem környezettudatosan is befektetni
Kevesek játékának tűnik egyelőre Magyarországon a fenntarthatóságból profitálni, pedig a zöldalapok hozamai többnyire verik a piaci átlagot.
A privátbanki ügyfelek harmada sem érdeklődik pillanatnyilag a fenntartható fejlődést támogató befektetések iránt, de 40 százalékuk tervezi, hogy a közeli jövőben foglalkozik e kérdéssel – állapítja meg a Blochamps tanácsadó cég friss tanulmánya. A vagyonukat együtt összesen évi 5 ezermilliárd dollárral gyarapítók közül inkább a nők döntenek felelősebben világszerte a befektetéseikről, 45 százalékuknak fontos, hogy a megtakarításaival környezetvédelmi vagy etikus társadalmi célt szolgáljon. Sok múlik a befektetési szolgáltatókon is, jóllehet a 80 százalékuk kínálatában akad már zöldbefektetési lehetőség, azt csupán az ügyfelek tizedének ajánlják fel.
„Robbanás előtt áll ez a piac, tele izgalmas befektetési lehetőséggel”
– vélekedik Vízkeleti Sándor, az Amundi Alapkezelő vezetője. Kísérletképpen az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárral közösen nyáron e-mailben ajánlották fel a tagoknak, hogy részben a fenntartható fejlődést segítő alapokba csoportosíthatják át a pénzüket. Egy hónap alatt több mint egymilliárd forint átmozdítási szándékot jeleztek vissza az ügyfelek.
Az unióban egyelőre nincsenek egyértelmű kritériumai a fenntarthatóságot célzó befektetéseknek, jövőre születhet rendelet erről. De minősítések már léteznek. A magyar vállalatok közül a tőzsdei blue chipeket értékelik, közülük a legjobb a Mol lett.