Egy új app megmondja, hol milyen eséllyel találunk szabad parkolóhelyet
Taxikra erősített érzékelőkkel figyelteti az üres parkolóhelyeket egy német szolgáltató négy német nagyvárosban és Amszterdamban.
Taxikra erősített érzékelőkkel figyelteti az üres parkolóhelyeket egy német szolgáltató négy német nagyvárosban és Amszterdamban.
Speciális programokkal, algoritmusokkal segítik az onkológiai kezeléseket Európa-szerte, eljön az idő, hogy szoftvert ír fel receptre az orvos.
Magyarország ismét a világsajtó fókuszában, miután a Fidesz-kétharmad korlátozta a gyülekezési jogot és a nemi kisebbségek jogait a gyerekek védelmére hivatkozva.
A part közelében, de már a tengerben álló szélturbinákat ezentúl feketére fogják festeni a britek, hogy csökkentsék a madarak körében okozott pusztítást.
A vámháborúknak csakis veszteseik vannak, a külkereskedelmi hiány nem valami rossz dolgot jelent, csak a hiány szó ijesztő, a legnagyobb hülyeségeket pedig azok a politikusok követték el, akik nem gondolták át, hogy a tetteiknek következményeik vannak. Ezt sorolja a Közgazdaságtan tökfejeknek című könyv, amelyet már a magyar nemzetgazdasági miniszter is megkapott, és amelyet az amerikai elnök is haszonnal forgathatna.
Egy elektronikai alkatrészek és elemek nélkül működő, szárnyát mozgató robot megváltoztathatja a mentési műveleteket, a környezeti megfigyelést és az orvosbiológiai alkalmazásokat.
Itt az amerikai birodalom vége. Trump vámjai az újkori történelem legnagyobb gazdaságpolitikai hibáját jelentik. Amit Amerika csinál, az öngyilkosság. Az EU félénk, Kína dühös, Trump pedig szadista hajlamait éli ki és gúnyolódik. Az amerikai elnök vámháborúja a világsajtó fókuszában. Lapszemle.