Az elmúlt évtized hazánk és az Európai Unió közötti jogállamisági csatározásoktól volt hangos, sőt zajos. Ennek a legutóbbi, mondhatni legzajosabb fordulója az európai költségvetés, amelyhez az unió intézményei és a tagállamok döntő többsége jogállamisági követelményeket kötnének. A magyar kormány ellenzi, az ellenzék támogatja ezt a mechanizmust, azonban mindkét oldal gondolkodásában van egy közös: a kérdést defenzív módon fogják fel, ahol Magyarország a mechanizmus terheltje.
Rosszul mérte fel a helyzetét Orbán Viktor, és Brüsszel is alaposan elszámolta magát. Szakértőink szerint így alakulhatott ki, hogy a jogállami mechanizmus kérdésén zátonyra futhat az Európai Unió eddigi legbátrabb projektje, a közös hitelfelvétel. Kiút kevés maradt, és őszintén senki sem keresi.
Sajnos a vitában senki sem beszél arról, hogy a jogállamisági mechanizmus (és úgy általában az európai jogállamisági vita) Magyarország számára nemcsak defenzív teher, hanem offenzív lehetőség is. Ezt a lehetőséget nemcsak nem használjuk ki, de még csak észre sem vesszük (legalábbis a közélet szintjén). Ha ez továbbra is így marad, és a következő években az unió hatásköre kiteljesedik a jogállamiság területén (márpedig minden jel szerint ennek nagyon nagy az esélye), úgy érezhetjük majd, hogy történelmi lehetőséget hagytunk ki.
