Ami a csomagoknak az Amazon vagy az embereknek az Uber, az akar lenni a szemétnek egy római vállalkozó, Gian Luca Vorraro cége. A tech startup kategóriába sorolt vállalat neve Borsino Rifiuti, azaz hulladéktőzsdécske, és a név el is árulja a lényeget. A 48 éves alapító és társa, Fabio Ragnatela digitális piacteret hozott létre, vagyis nem pusztán elszállíttatja a szemetet, hanem összehozza az ügyfeleket: azokat, akik meg akarnak szabadulni valamitől, azokkal, akik tudnak vele valamit kezdeni. Róma kifejezetten olyan hely, ahol szükség van erre a szolgáltatásra. Az Örök Város évi majdnem kétmillió tonnányi szemetének állami elszállítása akadozik, a kupacok sokszor napokig, hetekig várakoznak. Pártállástól függetlenül a polgármesterek mindig is tehetetlenül álltak a problémahalmaz előtt.
Hulladéktőzsdécskével mentenék ki a szemétből az olaszokat
Már tényleg mindent meg lehet venni az interneten, egyebek közt szemetet is, ha valakinek éppenséggel más hulladékára lenne szüksége.

Szijjártó az oroszoktól úgy tudja, az ukránok támadása miatt leállt a kőolajszállítás, és belengetett egy fenyegetést Kijev számára
Zelenszkij az oroszlán barlangjában, Trump manőverezik, Európa lemarad, Putyin vigyorog – nemzetközi lapszemle
IDEA Intézet: Közelít a Fidesz a Tiszához, felére csökkent Magyarék előnye
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Pert vesztett a Belügyminisztérium első fokon, a tárca szerint Takács Péter félreérthetően nyilatkozott
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
Trump Putyin akaratát hajtaná be az ukrán elnökön: „Adja fel a Krímet, és egyezzen bele, hogy soha nem csatlakozik a NATO-hoz”
„Az ukrán nép mindig hálás lesz Trump elnöknek” – Zelenszkij megérkezett Washingtonba
Új dubaji ingatlanvásárlásban van épp Matolcsy Ádám, meglepően szerény a kinézett lakás
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
Holtan találták meg a verseny közben eltűnt terepfutót Cserépfalunál
Frankfurter Rundschau-helyzetkép: Konzervatív kihívó fenyegeti Orbán Viktor hatalmát
„Analóg Digitális Polgári Kört” alapított Kovács Gergely
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.