„A Mértéktelenség útja vezet a Bölcsesség palotájába.” William Blake romantikus költő e talányos szavaival vezette be nemrég az új gatyáiról írott hangulatos riportját Alex Bilmes, az Esquire férfimagazin brit kiadásának főszerkesztője. A klasszikus szavak a luxus mentegetéseként is felfoghatóak, ugyanakkor Babits Mihály fordításában az eredetinél is elgondolkodtatóbban illenek a cikk tárgyához, hiszen éppenséggel nem mértéktelenségről, hanem mérték után készülő férfialsónadrágokról van szó.
Van, aki az alsógatyáját is méretre varratja, darabját több tízezer forintért
Egy londoni szabóság vezette be sikeresen a prémium férfi alsóneműk kategóriáját a ruházatukra igényes urak számára.

Szijjártó az oroszoktól úgy tudja, az ukránok támadása miatt leállt a kőolajszállítás, és belengetett egy fenyegetést Kijev számára
Zelenszkij az oroszlán barlangjában, Trump manőverezik, Európa lemarad, Putyin vigyorog – nemzetközi lapszemle
IDEA Intézet: Közelít a Fidesz a Tiszához, felére csökkent Magyarék előnye
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Pert vesztett a Belügyminisztérium első fokon, a tárca szerint Takács Péter félreérthetően nyilatkozott
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
Trump Putyin akaratát hajtaná be az ukrán elnökön: „Adja fel a Krímet, és egyezzen bele, hogy soha nem csatlakozik a NATO-hoz”
„Az ukrán nép mindig hálás lesz Trump elnöknek” – Zelenszkij megérkezett Washingtonba
Új dubaji ingatlanvásárlásban van épp Matolcsy Ádám, meglepően szerény a kinézett lakás
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
Holtan találták meg a verseny közben eltűnt terepfutót Cserépfalunál
Frankfurter Rundschau-helyzetkép: Konzervatív kihívó fenyegeti Orbán Viktor hatalmát
„Analóg Digitális Polgári Kört” alapított Kovács Gergely
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.