„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A rekord 11 nap, de nem szörfdeszkán. Az ébrenlétet nem érdemes erőltetni, mert katasztrófához is vezethet.
Mennyit bír ki az ember alvás nélkül? Az orvostudomány egyik legrégebbi kérdésére máig sincs pontos válasz, csupán szórványos kísérletek alapján lehet következtetni arra, hogy maximum 1-2 hetet.
Több más rekord megdöntése után ennek bizonyítására, esetleg túlszárnyalására most Rakonczay Gábor extrémsportolónak sem nyílik lehetősége, miután a múlt héten, hat nappal elindulása után feladta kísérletét, hogy egy szál szörfdeszkán szelje át az Atlanti-óceánt. A stand up paddle, a SUP műfajáról volt szó, és az 5.200 kilométeres utat naponta 70–100 kilométeres teljesítményekkel kezdte.
Az átázáson és kihűlésen túl elsősorban azért volt kénytelen riasztani a mentőcsapatot, mert képtelen volt legalább néhány órányi nyugodt időt találni az alvásra, és az ólmos fáradtság, dekoncentráltság mellett hallucinációk is gyötörni kezdték. Az első napon 40 percet tudott aludni, aztán legfeljebb 1–2 órát, zaklatottan.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.