Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Tavalyi gyarapodása alapján akár az év vállalkozója címet is megkaphatná Rogán Cecília, aki propagandaminiszter férjétől elválva, a világválság közepén is képes volt növelni (köz)pénzgyűjtő lendületét.
„Míg a feleségem a gyerekeinket nevelte, az volt a problémájuk (...) most meg, hogy vállalkozik, és sikeres e téren, ez a probléma” – Rogán Antal ezt még a válásuk előtt, 2019 nyarán nyilatkozta Rogán Cecília ügyeiről a hvg.hu-nak. A feleség – ahogy a NER-ben mostanában a sikeres nőkre mondani szokás: „asszonyság” – akkor még csak kóstolgatta a vállalkozói létet, az viszont rögtön kiderült, hogy az étvágya nem ismer határokat. Meg is pakolták neki az asztalt a bőkezű állami cégek, amelyek összességében kis híján félmilliárd forinttal finanszírozták meg az üzleti karrierbe kezdő miniszterfeleség különböző projektjeit. Volt belőlük jó néhány: a Fitbalance össznépi sportrendezvényektől a Nemzeti Futóversenyen és az MTVA-n futó Magyarország szépe szépségversenyen át (ezek a védjegyjogokon keresztül köthetők Rogán Cecíliához) egészen a Mikulásgyárig (ahol szervezőként volt jelen). Valamennyihez állami támogatás is társult: a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték Zrt., az Antenna Hungária és az MTVA is nyitott pénztárcával érkezett a szponzorálásokról és szerződésekről szóló megbeszélésekre.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.