„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Éhségsztrájkba kezdett a fogva tartásának körülményei miatt Alekszej Navalnij. A legismertebb orosz ellenzéki már alig tud járni, ügyvédei szerint nem kap megfelelő orvosi ellátást.
„Minden tekintetben szigorú ez a börtön, az elítéltek minden lépését és minden gondolatát ellenőrizni akarják.
A több fogházat is megjárt elítéltek szerint ez volt a legkeményebb hely mindegyik közül”
– mesélte az IK-2 (iszpravityelnaja kolonija, azaz javítótelep) nevű táborról Konsztantyin Kotov, akit azért küldtek két évre a Moszkvától 60 kilométerre lévő Pokrov mellett lévő intézménybe, mert több alkalommal is részt vett az Alekszej Navalnij által szervezett, engedély nélküli tüntetéseken.
Éhségsztrájkba kezdett Navalnij a börtönben
Nem engedtek be az ellenzéki vezetőhöz a börtönbe számára megfelelő orvost, ez ellen tiltakozik.
Hasonlóan vélekednek az IK-2-ről a büntetésüket letöltöttek beszámolóit összefoglaló civil szervezetek is. „Teljes törvénytelenség uralkodik, mindenkit meg akarnak törni. Már régóta ilyenek a körülmények, s erről a Jukosz olajipari vállalat egyik vezetője, Vlagyimir Pereverzin is beszámolt egy évtizeddel ezelőtt” – idézte a The Moscow Times című moszkvai lap Pjotr Kurjanovot, az elítéltek jogait védelmező egyik alapítvány vezetőjét. Nem csak az ehetetlen börtönkoszt és az őrök teszik pokollá a hétköznapokat:
a tábor egy mocsár közelében van, ezért elviselhetetlenül párás a levegő és a rabok ruhája is állandóan átnedvesedik.
A telepen hatalmas barakkok állnak, egy-egy teremben pedig 150 ágyat helyeztek el.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.