Egy pillanatra visszakívánkozhatott a történelemben vagy másfél évszázadot Angela Merkel német kancellár: Otto von Bismarcknak biztos nem mertek volna visszabeszélni. Az egységes német államot éppen 150 évvel ezelőtt megteremtő Bismarckot nem véletlenül hívták vaskancellárnak. A 19 évig tartó hivatali ideje alatt rendre végigvitte az akaratát, legyen szó akár a szociáldemokraták visszaszorításáról, akár a katolikus egyház befolyásának lefaragásáról. Az meg, hogy valamiért neki kelljen bocsánatot kérnie, végképp elképzelhetetlen lett volna. A Németországot tizenhatodik éve vezető Merkelnek most mégis ilyet kellett tennie. Látszólag egy pillanatnyi ötlet – amit aztán vissza is vont – kényszerítette a kancellárt a kamerák elé, hogy nyilvánosan elnézést kérjen mindenkitől, s még a felelősséget is magára vállalja:
Kemény dió Németországnak a válság, Merkelt legyőzték a kiskirályok
A koronavírus-járvány kezelése során a stabil német föderalizmus és a távozó Merkel gyönge pontjaira világított rá egy végül meg sem valósult szabadnap ötlete.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.