6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Panorámás szántója és gazdasági épülete lett Tiborcz Péternek, a kormányfői vő testvérének. A főként informatikai cégekben tevékenykedő üzletember a Balaton-felvidéki Dörgicsére költözött, onnan igazgatja cégeit, illetve felügyeli az MKB Bank informatikai szolgáltatásokat nyújtó leányvállalatát, az MKB Digitalt.
A dörgicseieknek már korábban meggyűlt a bajuk a fővárosi betelepülőkkel, ők ugyanis szőlőket látnak a domboldalban, nem panorámás nyaralókat. A Dörgicsei Szőlőhegyért Civil Társaság a HVG-től értesült arról, hogy immár Tiborcz Péter is falubeli, úgyhogy ettől függetlenül is úgy látták, ismét lépniük kell. A jövő hétvégére már korábban kitűzték az újabb taggyűlés időpontját, jelenleg ugyanis tehetetlennek tűnnek a betelepülőkkel szemben.
Tavaly nyáron az gerjesztett indulatokat, hogy egy vállalkozó át szerette volna minősíttetni a szőlőt kertes mezőgazdasági területté, hogy apartmanházakat húzhasson fel rajta.
Lázadnak a balatoni falvak, de bizonyos befektetőkkel szemben védtelenek
Az ellenállás kis körei lettek a befektetőket mágnesként vonzó kies falvak és városkák lakói, sorra mondanak nemet a környezeti szempontokra fittyet hányó pénzembereknek. Nekik is üzent Orbán Viktor az augusztus 7-én aláírt kormányrendelettel.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.