Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Ha valóban medvét szeretnénk látni ezer év múlva is, ugyanúgy kell a helyi közösségekre figyelni, mint az állatokra. Olyan megoldás, amelyik bármelyik oldalt ignorálja, csak a problémát fogja súlyosbítani.
„Bár találkoznál egy medvével”, „meglátnálak, ha egyszer a te udvarodba törne be” – ilyen és hasonló hozzászólásokat olvasunk a Facebookon az utóbbi időben megszaporodott medvetámadásokra, illetve a támadások következményét (tiltakozásokat, petíciókat) taglaló cikkek alatt. Emlékszem egy móc (havasi román) harminc évvel ezelőtti replikájára, a tévében láttam: „Az állam döntse el végre, hogy a farkast kellene óvnunk, vagy a juhot.”
Mindebből azt érzem, hogy a román állam, mint olyan gyakran, a hegy alatt abrakol.
Tóta W.: Adjátok vissza a hegyeimet!
Fél éve egy - a medvéhez hasonlóan - életveszélyes élőlény ellen küzd az egész világ. Csak a koronavírus sajtója nem olyan jó, mint a macié. Pedig az is teremtett lény és pont annyi joga van létezni, mint egy több száz kilós ragadozónak. Vélemény.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.