Tóta W.: Adjátok vissza a hegyeimet!

Amíg az egymást váltó fantomokkal szórakoztunk, Magyarországra kényelmesen betelepedett az ellenség. A magyarok élete ma veszélyesebb, mint tíz, húsz vagy akár ötven éve volt. Ennek oka a medve.

Három generáció nőtt fel úgy, hogy az állatos könyvet lapozgatva nyugodt lehetett, ilyen szörnyetegek nálunk nem élnek. Nincs emberevő tigris, cápa, oroszlán; nincs mamba, tarantula és krokodil.

Sajnáltam gyerekként azokat, akiknek ilyen vadállatokkal kell számolniuk, és örömmel töltött el, hogy bármikor kimehetek az erdőbe a szétmarcangolás kockázata nélkül, s a legveszélyesebb, amivel találkozhatok, a kullancs.

Erdőbe menni, kirándulni, gombászni, netalán fogni egy sátrat és kinn aludni ugyanis szép, építő és egészséges dolog. Az a kevéske praktikus, ám kényszerítő probléma nemesíti a jellemet, a természet kisimítja a lelket, az erdő csendje ihletet és megnyugvást ad.

De csak addig, amíg abban az erdőben nem bujkál valami, ami esetleg meg akar és könnyedén meg is tud ölni. Onnantól ugyanis a rácsodálkozás és az elmélkedés átadja helyét a szorongásnak, a paranoiának, és az indokolt rémületnek minden csörtetéstől, amiről pedig nemrég még tudhattuk, hogy őzike, vadmalac, vagy maximum szarvas, de az is elfelé megy, nem pedig jön megenni.