Hiába könyörgött más beosztásért az alezredest szexuális visszaéléssel vádoló nő

6 perc

2021.07.06. 04:30

Egy jogász, a katonai titkosszolgálat egyik embere, az ezred parancsnoka, a honvédség parancsnoka, legkésőbb június végén pedig a miniszter is tudhatott arról, hogy az ezred parancsnokhelyettesét szexuális visszaéléssel vádolja az egyik női beosztottja. Ennek ellenére csak azután kezdődött el látványosan a honvédségen belüli rendteremtés, hogy a HVG360 nyilvánosságra hozta az ügyet. A nő hónapokig küzdött azért, hogy olyan helyre kerüljön, ahol nem az alezredes a főnöke. A botrány kirobbanása után a honvédelmi miniszter azt nyilatkozta: a zaklatással vádolt alezredesen kívül azok szerepét is vizsgálni kell, akik, bár tudtak az ügyről, nem segítettek az érintett nőnek.

Hiába kért, nem kapott segítséget a Honvédségen belül az a nő, aki azt állítja: elöljárója, az ezred parancsnokhelyettese szexuális visszaélést követett el, és még meg is alázta – legalábbis erre utalnak a HVG360 által megszerzett bizonyítékok. A történetet bemutató múlt heti cikkünk lényege, hogy az egyik ezrednél dolgozó nő azt állítja, pár héttel a munkába állása után az alezredesi rangban lévő elöljárója nemcsak azt mondta meg neki, hogy szexelniük kell, de annak pontos idejét is meghatározta. A nő állítása szerint az alezredes többször utalást tett arra, hogy neki köszönheti a munkahelyét, ezért hálásnak kell neki lennie.

Szexuális zaklatás vádja a Honvédségnél: Pontos időpontot szabott meg, hogy mikor kell szexelnünk

Egy magas rangú katona ellen szexuális zaklatás ügyében indult méltatlansági eljárást szüntetett meg egyik első intézkedései egyikében Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség nemrég kinevezett parancsnoka. Az ügyben érintett alezredes ellen az ügyészségen tett feljelentést egy női beosztottja még januárban, miután állítása szerint a honvédségen belül senki sem segített neki.