Sikerült! A csoport hatalmas eredményeket ért el, a probléma tagadásától, lesöprésétől eljutottunk a társadalmi érdeklődés felkeltéséig, áttörtük a médiaküszöböt, számos virológus, orvos, kutató és szakértő támogatásával levelekkel, nyílt levéllel bombáztuk a felelős döntéshozókat. A média napi szinten tájékoztatta a közvéleményt, adtunk riportokat és jelent meg a hírünk különböző csatornákon. Ezt együtt értük el!”
Ezzel a bejegyzéssel ünnepelte a közel hétezer tagú „Sinopharm-vakcinával oltottak negatív laboratóriumi eredményekkel” Facebook-csoport Orbán Viktor pénteki bejelentését, mely szerint augusztustól lehetővé teszik a harmadik oltás felvételét.
Korábban még arról beszélt, hogy azt nézik, a gyógyszergyártók vállalják-e a felelősséget azért, milyen következményei lesznek az újabb oltásnak. Azóta a gyógyszercégek semmilyen új nyilatkozatot nem adtak ki, a kormány mégis a harmadik oltás mellett döntött, érzékelve a közvélemény erősödő nyomását.