Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Tavalyhoz képest nőtt a felvettek száma, ám még mindig elmarad a korábbi évekbelitől. Agrár-, jogi és műszaki képzésekre sok helyen úgy töltik fel a helyeket, hogy nagyon alacsonyan húzzák meg a ponthatárokat.
Nem nagy meglepetés a felvételizők számának egy év alatt mintegy tízszázalékos növekedése, hiszen 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint 2020-ban. Így a nagyobb egyetemek többsége a múlt héten diadalmasan tudathatta, hogy náluk jócskán megugrott a felvettek száma.
A 101 ezer jelentkező között egyébként alig 40 ezren voltak, akik az idén érettségiztek, a többség a tavaly vagy korábban érettségizettek közül került ki.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.