Római útja előtt Horvátországban látták Orbán Viktort és apját

4 perc

2021.09.01. 09:15

Horvátországi nyaralásról ugorhatott át Rómába a múlt héten Orbán Viktor. A hivatalos program és a családi vakáció keverése logisztikai kihívások elé állította az apparátust.

A cserkész, ahol tud, segít – ezzel a parancsolattal kommentálta Orbán Viktor múlt szombaton azt a fotót, amelyen idegeneknek segít felvinni egy babakocsit a lépcsőn. Feltehetően Rómában történt az eset, ahol a miniszterelnököt feleségével és fiával a 444 egyik olvasója augusztus 26-án este lefotózta.

Másnap annyit közölt a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel, hogy péntektől Orbán hivatalos látogatáson tartózkodik az olasz fővárosban, ahol a katolikus törvényhozók éves találkozóján vesz részt. Orbán Balázs államtitkár hozzáfűzte, a rendezvényre hagyományosan meghívják a politikusok hozzátartozóit is. Szombati hazautazása előtt a kormányfő még találkozott Giorgia Melonival, a populista Olasz Testvérek párt elnökével.

A törvényeik szerint a cserkészek „egyenes lelkűek és feltétlenül igazat mondanak”, ráadásul még „takarékosak” is, ezekkel pedig adódtak problémák az utolsó nyári hét során. Amikor például augusztus 22-én Orbán rádióinterjúban fejtette ki, hogy 50 ezer forintot meghaladó nyugdíjprémiumot lát megvalósíthatónak, akkor ő már valószínűleg a horvát tengerparton pihent.

A HVG olvasója ugyanis egy fotót küldött még augusztus 21-én kora este (pontosan 17:05-kor), amelyen minden bizonnyal a kormányfő és édesapja látható az adriai Vis szigetén. A képen szereplő férfi ugyanolyan rózsaszín inget hord, amilyenben a kormányfő a Vasárnapi Újság című műsor számára az interjút adta.

Az ominózus kép a rózsaszín inges férfiről a horvátországi Vis szigetén 2021. augusztus 21-én
Olvasói fotó
Orbán Viktor rózsaszín ingben interjút ad a közrádió Vasárnapi Újság című műsorának - az adás 2021. augusztus 22-én hangzott el
Orbán Viktor Facebook-oldala