Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nem pusztán demográfiai okok, hanem a kormány egy korábbi intézkedése áll annak a hátterében, hogy a 2020/2021-es tanévben számottevően nőtt az általános iskolások között a hatévesek aránya, és ez a most kezdődött új tanévre is jellemző maradt.
Míg korábban a gyermeket jól ismerő óvoda feladata volt az iskolaérettség megállapítása, egy 2019-es törvény központosította az eljárást, így tavaly óta bonyolult hivatali procedúra – a szakszolgálat külön vizsgálata, vita esetén bírósági döntés – kell ahhoz, hogy egy hatéves gyerek még egy év haladékot kapjon az iskolakezdéshez. A szigorúbb – és körülményes – eljárás megtette a hatását: tavaly ősszel úgy emelkedett 726 ezerre az általános iskolai tanulók száma, hogy a növekmény nagy részét az első évfolyamra történt nagyobb arányú beiskolázás magyarázza.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.