Osztrák elemző: Kurz Orbánt másolta
"A diktatúra ott kezdődik, amikor hirtelen az egész hatalom egyetlen párt és egyetlen politikus: a vezér kezébe kerül. A bukott osztrák kancellár páratlan módon pont ezzel próbálkozott Európa szívében, Orbán Viktort követve, és meg kell mondani, hogy egészen messzire jutott ezen az úton”. Így látja Peter Pilz, az osztrák környezetvédő párt egyik alapító tagja, aki 33 éven át volt parlamenti képviselő, jelenleg pedig politikai elemző.
A Deutschlandfunknak adott nyilatkozatban rámutatott, hogy az önkényuralomban nem létezik a hatalmi ágak szétválasztása, viszont szerencsére Ausztria nem Magyarország, ahol valószínűleg már nem lehet visszacsinálni a Fidesz-érában bekövetkezett politikai változásokat. Az osztrákoknál azonban még le lehet állítani a folyamatot, tiszta viszonyokat lehet teremteni.
A lemondott kancellár volt az első olyan politikus az országban, aki megkísérelte abszolutizmussal felváltani a jogállami kormányzást. Egészen rendkívüli, hogy egy kereszténydemokrata párt köntösében folytatott idegen- és EU-ellenes politikát, hatályon kívül helyezte a jogállamot és nekiment az ügyészségnek. Ilyen még nem volt – mondta Pilz.