Orbán erőt demonstrált, Márki-Zaynak most nem jött össze a katarzis
Egymás után hallgatva erős a kontraszt a miniszterelnök és fő kihívója között, a szombati rendezvények alapján pedig nem mondaná meg senki, hogy azonos nagyságú a két tábor. Elemzésünk az október 23-i beszédekről.
Több százezres tömeg gyűlt össze
- vezette fel a HírTv szalagcíme Orbán Viktor Erzsébet téri beszédét, a stúdióban ülő vendégek - Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont vezetője, illetve Gajdics Ottó, a csatorna tartalmi igazgatója pedig azt fejtegette,
sokan vannak, talán többen is, mint az előválasztáson.
Nem véletlen az összevetés. Az előválasztás két fordulójában összesen több mint 800 ezer ember vett részt, Orbán Viktornak és a Fidesznek pedig ezek után erődemonstrációvá kellett tennie az október 23-i megemlékezést. Meg akarták, mert meg kellett mutatni: ők is vannak legalább ennyien.
A Békemenet besegített, és az egész országból mozgósította a Fidesz-szavazókat. 800 ezren ugyan nem lehettek, de az biztos: végül mutogatható méretű tömeg gyűlt össze meghallgatni Orbán Viktort az Erzsébet téren.
A miniszterelnök pedig ennek megfelelően is viselkedett, nem mint egy ország vezetője, hanem mint egy Fidesz-nagygyűlés vezérszónoka. Eleve már azzal sokat üzent, hogy sötét narancssárga nyakkendőt vett fel, és azzal köszöntötte a megjelenteket, hogy régen látta őket. Pedig annyira nem is volt régen, a hetedik békemenetet 2018. március 15-én volt, nem sokkal az akkori országgyűlési választás előtt. Más kérdés, hogy akkor a miniszterelnök világoszöld nyakkendőben állt színpadra.
Mostani beszédének durván ötöde szólt 1956-ról, de nem is árult zsákbamacskát. Már az elején közölte: a 65 évvel ezelőtti napok mellett emlékezni kell a 15 évvel ezelőtti délutánra is.