Zala megye van Semjén Zsolt vadászismerősének célgömbjében
A vadászati fegyvereket gyártó német Blaser a jelek szerint nem elégszik meg azzal, hogy csak elad Magyarországon. A cég egyik tulajdonosa jár ide vadászni is.
A vadászati fegyvereket gyártó német Blaser a jelek szerint nem elégszik meg azzal, hogy csak elad Magyarországon. A cég egyik tulajdonosa jár ide vadászni is.
Magyarország tavaly 2,88 milliárd dollár értékben importált közvetlenül amerikai árukat. Ebben van sok whiskey és dohány, de főleg gépek és elektronikai eszközök, alkatrészek, mezőgazdasági alapanyagok.
A bécsi zeneakadémia karmesterprofesszora, a milanói Scala ünnepelt dirigense, a kölni operaház főigazgatója, a Kolumbiából elszármazott Andrés Orozco-Estrada vezényli négy koncerten a Budapesti Fesztiválzenekart.
Donald Trump azoknak az erősembereknek az élén áll, akiket a hatalmi ágak szétválasztása. Erről beszélt a bécsi Kuriernak Wolfgang Merkel német demokráciakutató, aki régóta úgy véli, hogy a „demokrácia hanyatlik”.
Soha még akkora figyelem nem övezte a világban a Grönlandon történteket, mint azóta, hogy Donald Trump bejelentette az igényét az óriási szigetre, ahová elküldte „felderítőként” az alelnökét.
A Princetoni Egyetem politológiaprofesszora nem ért egyet azokkal, akik szerint kár a tüntetésekért, mivel azok nem tudják megbuktatni az éppen aktuális hatalmat. Katasztrófa lenne az egók győzelme, a jobboldali populizmus és a katolikus egyház összefogása – írja a Die Zeit szerzője. Amikor Trump megpróbálja megkaparintani az ellenőrzést a Harvard felett, akkor Hitler, Orbán és Erdogan példáját követi – mondja az egyetem jogászprofesszora. Trump soha nem lesz „a megtermékenyítő elnök” – elemzés a The New York Timesban. Témák és vélemények a világlapokból.
A Magyarországon alapított francia-kínai cég az EU-n belül vámmentesen dolgozhat.