A Financial Times elemzője, Janan Ganesh szerint a Fehér Ház egyszerűen túlbecsüli a tekintélyuralmi rendszerek lendületét, illetve befolyását, amikor úgy hirdette meg az alig egy hét múlva esedékes washingtoni virtuális csúcskonferenciát, hogy világszerte meg kell erősíteni a demokráciát.
Csak éppen ezzel a másik oldal kezére játszik, mert az eleve úgy állítja be magát, mint történelmi szükségszerűséget. És ha összejönnek a digitális térben több mint száz szabad nemzet képviselői, olyan látszatot keltve, mintha a demokrácia ostrom alatt állna, akkor ezzel óhatatlanul a másik oldal állítását támasztják alá. Olyan országok ugyanis nem szoktak találkozni ilyen okokból, amelyeknek nincs okuk az aggodalomra.Szóval nem egyszerű hiba bármi, ami adja alájuk a lovat, mert önbeteljesítőnek bizonyulhat. Oszama bin-Laden mondta egyszer, hogy az emberek az erőt követik, ám nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy azt továbbra is a demokrácia testesíti meg. Éspedig nem csupán a világ nagyobbik részén, hanem a leggazdagabb fertályán.
FT: Biden felértékeli az autokratákat a demokráciacsúccsal
A világ egyik vezető lapjának kommentárja arra figyelmezteti az amerikai elnököt, hogy ne ugorjon be az erős emberek propagandájának, mert a demokrácia ugyan nehéz időket élt át az eltelt pár évtizedben, de azért az emberiség nagy része továbbra is jogállamban él.
Rogán Antal ügyvéd barátja eladta meghatározó vállalatát
A Fidesz választási vereségét követő napokban is milliárdokat osztott ki Hankó Balázs minisztériuma
Itt vannak a felvételi ponthatárok
Rekordmennyiségű diák jelentkezett egyetemi képzésre, este nyolc órakor kiderült kit, hova vesznek fel.
eduline.hu Felvételi 2026: itt nézheted meg az összes ponthatárt egy helyen
Forsthoffer Ágnes Sulyok Tamással találkozott a Sándor-palotában
Sulyok Tamás a hivatal munkatársainak felkészültségét dícsérte a találkozón.
Romsics Ignác történésszel találkozott Magyar Péter és Ruff Bálint
Mennyibe kerül ma egy gyerek nyara?
Videós riportunkban ennek jártunk utána.
Annál is nagyobb nyomás alatt vannak az üzemanyagárak, mint amitől eddig tartottak
Állami cégnél kapott munkát a Nemzeti Védelmi Szolgálat leváltott főigazgatója
A volt TEK-es Hajdu János egyik helyetteséből pedig megyei rendőrkapitány lett.
Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában
Magyar Péterék felülvizsgálnák az Állami Számvevőszék működését, mire a szervezet jelezte: ez nem így működik
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Meglepő összefüggést találtak a levegőszennyezés és az elhízás között
Zivatarok rondítanak bele a nyárba, veszélyjelzést adtak ki a keleti országrészre
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
Megjelent az iskolakezdési támogatásról szóló törvény, amit már Forsthoffer Ágnes írta alá
Vígan üzemel a náci kocsma Budapesten, a rendőrség egy éve nyomoz
Önkényuralmi jelkép használata miatt indult eljárás.