A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Ajakfeltöltést, műszempillát, melírt és fehérített fogakat kap, pucsít és villant az osztályharc ma Magyarországon.
Az osztályharc pedig a kábító, cafka külcsín ellenére mégiscsak osztályharc – értsük meg jól.
Az országban, ahol a számlák miatti szorongás, a fokozódó nélkülözés, az éhezés, a vízhiány és a fagyhalál van a mérleg egyik oldalán, ahol nem múlik a jobbágysor, a röghözkötöttség – ott a vagyon mámora, a sziporkázó jólét, a magánrepülő, a jacht meg az oligarchák lábán állás az ellenpólus.
Egyre vékonyabb a köztes tér.
Egyre távolodik a két világ, egyre jobban szakad az ország (évszázadok óta, és máma is szakad tovább, legyünk ebben biztosak). És minél nagyobb a távolság, annál nagyobb a zavar, a kínos feszengés, mit lehet kezdeni ezekkel a különbségekkel, szembenállásokkal? Hogyan nézzenek farkasszemet egymással az éhezők és a jóllakottak?
